Az agyserkentő Aranykolloid

Agyműködés javítás aranykolloid segítségével, agyserkentés arany oldat fogyasztással.

Ha nehezére esik megtanulni a megvásárolandó élelmiszerek listáját, gondoljon Bhandanta Vicittabi Vumsa buddhista szerzetesre, aki 1974-ben a mianmari Yangonban 16 ezer oldalnyi szent szöveget mondott el kívülről. Ekkor 63 éves volt. Kapcsoljuk ki a tévét! Ma már senki sem vitatja, hogy a sok tévézés elbutítja az embert. Amerikai kutatók kimutatták, hogy már 15 perc tévénézés elegendő ahhoz, hogy az agyban regisztrálható hullámok csökkenő tevékenységet jelezzenek, ami azt jelenti, hogy az agy kikapcsol. A képernyőn látható dolgok legtöbbször nem serkentik az agyműködést, nem késztetnek aktivitásra.

Agyunknak harminckétmillió évre lenne szüksége ahhoz, hogy a racionális gondolkodásban részt vevő valamennyi idegi kapcsolatát összeszámolja. Agytorna játékkal és tanulással.

Olvassunk

Vegyük elő régi kedvenceinket vagy figyeljük az újságban a könyvesboltok toplistáit, és válasszunk ki magunknak egy-egy sikerkönyvet: krimit vagy szerelmes történetet. Az olvasás jól bevált elmeélesítő, és egyszersmind a nyelvi kifejezőkészségünket is javítja.

Nem kell okvetlenül Platón Államával vagy Shakespeare szonettekkel gyakorolni, a könnyebb olvasmányok is alkalmasak szókincsünk fejlesztésére. A szakemberek azt ajánlják, hogy olvassunk mindennap legalább 30 percig könyvet vagy újságot.

Számoljunk fejben!

Nem is olyan régen a fejszámolás mindennapos tevékenység volt, nem számított különlegességnek. Ma viszont a legtöbb boltban a pénztárosnak a pénztárgép jelzi, mennyi a visszajáró pénz. A szakember szerint, ha valaki számológépet használ minden egyes alkalommal, amikor három számot össze kell adni, annak szellemi képességei ezt igencsak megsínylik.

Fogyasszunk aranykolloidot

Aranykolloid 500mlAz arany javítja az agy teljesítményét: 3-4 hónapon keresztül napi rendszerességgel fogyasztva az aranykolloid akár 20 %-kal is megnövelheti az IQ-t, javítja a koncentráló képességet, és élesíti az elmét.

Még régebb óta tekintik mentális-elixírnek az aranyat. Az egyiptomiak már 5000 évvel ezelőtt fogyasztották mentális tisztítás céljából. Ko Hung, híres kínai alkimista oldott aranyból fiatalító életelixírt készített. Legendája az arab alkimisták közvetítésével jutott el Európába.

Az arany kolloid javítja az agy, illetve az idegrendszer állapotát, az intellektust, a memóriát, de hasznos depresszió, csökkent stressz tűrő képesség vagy félelem esetén. Fogyasztása nyomán oldódik a levertség, a félelem, javul a beteg általános közérzete.

Az aranykolloid kifejezetten alkalmas lehet a szükséges orvosgyógyászati terápia mellett a függőséggel járó betegségek kiegészítő kezelésére, így például az alkoholizmus, drogok, dohányzás, koffeinfüggőség, szénhidrát függőség és kortikoszteroid függőség, illetve egyéb gyógyszerfüggőségek (pl. altatók) esetén.

Az aranykolloid segítheti az agy működését, megújítja az idegrendszert. Figyelemhiányos vagy hiperaktív gyermekek részére különösen ajánlott lehet az alkalmazása, már rövid idő alatt látható eredményeket lehet vele elérni.
Az arany oldat elősegíti az energiaszint, a libidó növekedését, de segíthet a szívritmust szabályozó kezelésben, a vérkeringés serkentésében és elősegítheti a testhőmérséklet optimalizációját is.

Írjuk le gondolatainkat

Semmi sem segít annyira a világos gondolkodásban, vagy fejleszti annyira a memóriánkat és a logikánkat, mint az írás. Nem kell írói vénával rendelkezni ahhoz, hogy legalább hetente egyszer levelet írjunk a rokonainknak vagy a barátainknak. Olvasói levelet is küldhetünk az újságnak, vagy megírhatjuk a véleményünket egy-egy termékről a gyártó cégnek. Valahányszor a telefon helyett a tollunkat használjuk, élesítjük az elménket. 

Társasjátékok

Arany oldatA sakk, a szókirakós játék, a mozaikrejtvény és egyéb társasjátékok igen alkalmasak a fiatalos észjárás megőrzésére. S ha valakinek ennyi feladat sem elég, az még nehezíthet is a dolgán. A szókirakós játékban például új szabályokat vezethet be a minimális beruszám meghatározásával vagy azzal, hogy csak fő és mellékneveket lehet kirakni.
A mozaikrejtvényt meg lehet próbálni úgy összerakni, hogy a darabokat képpel lefelé fordítjuk.

A sakkozást úgy tehetjük még nehezebbé, hogy bekötjük a szemünket, és megkérjük a partnerünket, hogy a lépéseit hangosan mondja be. A játszmát a sakktáblát magunk elé képzelve emlékezetből kell lejátszani. Három legyet ütünk egy csapásra, fejlesztjük a képzelőerőnket, az összpontosító képességünket és a logikai készségünket.

Mérsékelt alkohol fogyasztás

Kimutatták, hogy a mérsékelt alkoholfogyasztás megvéd a szívinfarktustól, csökkenti a stresszt, és megvan rá az esély, hogy az életünket is meghosszabbítja. Újabban azt is feltételezik, hogy serkentőleg hat a gondolkodásra.

Amerikai kutatók húsz éven át 4000 férfi ikerpárt vizsgáltak, és többek között azt állapították meg, hogy azoknak, akik naponta megittak egy-két pohár alkoholtartalmú italt, jobb a tanulási és logikai készségük. Ezt az alkoholnak az agy vérellátására gyakorolt serkető hatásával magyarázták.

A kedvező hatás azonban csak azoknál jelentkezett, akik nem ittak többet napi egy-két pohár italnál, míg azoknál, akik nagyobb mennyiséget ittak, a hatás kedvezőtlen volt.
A túlzott mértékű alkoholfogyasztás (nőknél több mint egy, férfiaknál több mint két pohár ital naponta) lassítja az agyi vérkeringést, és károsítja az agysejteket.
Ezenkívül, a túlzott alkoholfogyasztás csökkenti a vér magnézium, kalcium és káliumszintjét, holott ezek az ásványi anyagok fontos szerepet játszanak az agysejtek egymás közötti kommunikációjában. 

Vissza a Tetejére Megnézem az Árakat

2009 - 2017 © Minden jog fenntartva » Az oldalon lévő szövegek, képek és más tartalmak másolása jogi következményekkel jár.